Hírek

Elérhetőségek

Ebösszeírás 2021

F e l h í v á s!

 

A Molnaszecsődi Közös Önkormányzati Hivatal 2021. évben Ebösszeírást végez!

 

Felhívom a Tisztelt Ebtartók figyelmét, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjed a már korábban bejelentett ebekre is. Tehát akik jelen ebösszeírást megelőzően a bejelentésnek eleget tettek, azok ismételten kötelesek a jogszabályban meghatározott adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani.

 

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (Ávt.) 42/B.§ (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján az eb tartási helye szerint illetékes önkormányzat ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez.

 

A települési önkormányzat az ebösszeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.

 

Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles a törvényben előírt adatokat a települési önkormányzat rendelkezésre bocsátani.

 

Az ebösszeírás 2021. július 15-ig tart.

 

A 2021. évi ebösszeírás céljából kérem a Döbörhegy Község közigazgatási területén tartott ebek tulajdonosait/tartóit, hogy az „Ebösszeíró adatlapot” legkésőbb 2021. július 15. napjáig az önkormányzathoz eljuttatni szíveskedjenek.

 

Az ebösszeíró adatlapot ebenként külön-külön kell kitölteni!

 

A kitöltött adatlapokat az alábbi módok valamelyikén lehet benyújtani:

  • papír alapon postai úton (Molnaszecsődi Közös Önkormányzati Hivatal Szarvaskendi Kirendeltsége 9913 Szarvaskend, Fő utca 66.) vagy ugyanezen a címen személyesen. A nyomtatvány letölthető a https://doborhegy.asp.lgov.hu// oldalról (Ebösszeírás – adatlap),
  • a falugondnok részére történő átadással,
  • e-mailben a igazgatas@szarvaskend.hu címre,
  • e-papír alkalmazáson keresztül ügyfélkapus / cégkapus azonosítást követően: Új levél írása / Témacsoport kiválasztása: önkormányzati igazgatás / Ügytípus kiválasztása: Mezőgazdasági, állat- és növényegészségügyi ügyek / Címzett: Döbörhegy Község Önkormányzata / szöveg: pl. „Tisztelt Cím! Csatoltan megküldöm a 2021. évi ebösszeíráshoz szükséges adatlapot.” / Tovább a csatolmányokhoz (itt kell becsatolni a küldeni kívánt dokumentumot) / Tovább a véglegesítéshez / Küldés,
  • OHP-on (Önkormányzati Hivatali Portál) keresztül a DHEGYONK hivatali kapu címre beküldve (a keresőbe be kel írni: e-önkormányzat): űrlapkitöltés bejelentkezéssel / kiválasztani: település - Döbörhegy, önkormányzat neve - Döbörhegy Községi Önkormányzat / ügyindítás: ágazat - Általános vagy egyéb igazgatási ügyek, ügytípus – ebnyilvántartás / űrlap keresés / online kitöltés.

 

Felhívom a Tisztelt Ebtartók figyelmét, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása állatvédelmi bírságot vonhat maga után.

 

A bírság legkisebb összege az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII.31.) Korm. rendeleteben foglaltak alapján 30.000,- Ft.

 

Annak érdekében, hogy a nyilvántartás aktuális információkat tartalmazzon, az ebtulajdonos az ebösszeírást követően is köteles az adatokban bekövetkező változásokat (pl. tulajdonos változás, eb elhullása) írásban bejelenteni.

 

 

 

Együttműködésüket köszönöm!

 

 

Dr. Horváth Mihály Ferenc sk.

                                                                                                                     jegyző

 

 

 

Csatolmány(ok):